Végre másodszor is eljutok Tihanyba, ezúttal ráadásul vitorláshajón

A szülinapomra a barátom meglepett egy cserepes beltéri mini rózsával, mert tudja, hogy nagyon szeretem a virágokat. Emiatt nem is szokott vágott növényekből készült csokrot adni, mert nem szeretem végignézni, ahogy pár nap alatt elhervadnak. Nagyon cuki ez a mini rózsa, sok kis bimbó és rózsafej díszeleg rajta. Utána is olvastam gyorsan, hogy hogy kell megfelelően gondozni. Nyár elején elmentünk Tihanyba kirándulni a levendulavirágzás idején, egyszerűen gyönyörű volt az a látvány, ami a levendulaföldeken az ember szeme elé tárul. Nagyon szeretem az illatát is, teljesen megnyugtat, valamint a színe is hasonló hatással van rám. Sokat sétáltunk a mezőn és bejártuk Tihany nevezetességeit is. Alig tudtam betelni vele, annyira magával ragadott a szépsége. Szerencsém van, hogy a barátom is szeret kirándulni, és mindig el tudunk menni együtt újabb és újabb helyekre.

Egy ajándékboltban vagyok eladó diákmunkás, itt kiélhetem a kreativitásomat, mindenféle csecsebecsét, kézműves és dekor tárgyakat, egyéb, a szemnek kedves dolgot árulunk, köztük cserepes és vágott virágokat is. Az utóbbinak persze annyira nem örülök, de tényleg nagyon szépek és nap mint nap többen vesznek különböző illatos csokrokat. Ezeket én készítem el, megvan a módja, hogy milyen virágokat és hogyan lehet összeválogatni egy csokorba, de persze ha a vevő máshogy kéri, teljesítem a kérését. Nem nagy üzlet, de két részleg van, úgyhogy mindig egyszerre ketten dolgozunk. A legutóbbi meetingen kitaláltuk, hogy menjünk el egy csapatépítő tréningre. Nagyon szeretem a kollégáimat, mindegyik abszolút emberszerető művészlélek, nagyon kedvesek, mindenkivel jól kijönnek. Jó velük dolgozni, mert sosincs konfliktus, mindent nyugodtan meg tudunk beszélni, nincs sértődés, a főnökünk is ilyen beállítottságú.

Az egyik lány felhozta, hogy mi lenne, ha elmennénk vitorlázni. Tudniillik az egyik barátnője munkahelyén a Balatonra mentek vitorlázni csapatépítő tréning gyanánt és nagyon élvezték. A balatonpro.hu/csapatepites/ oldalt el is küldte neki, mert itt van minden információ erről a programról és a szolgáltatásokról. A BalatonPro nevű cég foglalkozik ezzel, állítólag nagyon népszerűek és sok csapat választja a vitorlázást a közös kikapcsolódásra. Lehet rendezni házi regattaversenyt, részt lehet venni vitorlás alapoktatáson vagy egyszerűen csak sétavitorlázni. Mind nagyon jól hangzott, úgyhogy együtt rá is vetettük magunkat a honlapra és elolvastuk a lehetőségeket. Nagyon szimpatikusnak tűnt a cég, nagyon jó és izgalmas, különleges szolgáltatásokat nyújtanak. Amikor annak idején kenuztam vagy sétahajókáztam, mindig nagyon élveztem. Tudom, hogy vannak emberek, akik egy csónakban is tengeribetegek vagy nem tudnak olyan jól úszni, és nem képesek elengedni magukat még mentőmellényben sem. Egy nyári tárborban tízévesen nekem is volt egy izgalmas élményem, amikor a Velencei-tavon kenuzva ért minket a vihar, elkezdett gyűlni a víz a csónakban, aminek az lett az eredménye, hogy elsüllyedt. Nekünk szerencsére semmi bajunk nem lett, akkor gyerekként ezt nagy kalandnak éltük meg, hamar ki is húzott minket egy mentőcsónak. Voltak azonban, akik teljesen bepánikoltak az esettől.

Én azóta is nagyon szeretem a vizet, úszni nem annyira, de evezni nagyon szeretek. A vitorlás hajót még nem próbáltam, úgyhogy engem is teljesen fellelkesített az ötlet, hogy a Balatonon vitorlázva töltsünk el egy napot a kollégákkal. Ez által jobban megismerhetjük egymást egy másik oldalunkról is, úgyhogy az eddig is problémamentesen zajló közös munka még élvezetesebb lesz majd. Megnéztük a balatonpro.hu/csapatepites/ oldalt, és megtudtuk, hogy a cég siófoki, de mivel a Bahart kikötőlánc tagja, az összes tagkikötő ingyenesen használható a vendégek részére. Siófokról indulva áthajózhatunk a túlpartra, Tihanyba, Balatonfüredre vagy Csopakra is ellátogathatunk. Itt ki lehet kötni és sétálni egyet, beülni egy étterembe vagy cukrászdába, esetleg meginni egy bort. Nyilvánvalóan a tihanyi verzióra tettem a voksom, és nagyon örültem, amikor egyöntetűen a többiek is arra szavaztak. Mondták, hogy ők is imádják a várost, és nem mindennapi látvány onnan a Balaton. Nem vagyunk sokan, úgyhogy egy, maximum két hajó is elég lesz nekünk. Le is foglaltuk őket rögtön és izgatottan vártuk a kirándulást.