Tavasz van végre, ma már tényleg ezt mondhatom. Hétvégén felénk csodás idő volt, így az egész napomat a szabadban töltöttem, minden féle kerti tevékenységgel.
A hétvége
Sok tervem volt már előre. Mindent el akartam végezni, persze nem sikerült. A legnagyobb baj az, amikor kijön a jó idő, az ember elkezd végre szárnyalni a hosszú tél után, és azt gondolja, hogy munka után még minden belefér. Főleg az órahajtás, és a hosszabb nappalok erre még inkább rátesznek.
Mindegy, elterveztem még pénteken, hogy mit is fogok majd csinálni. Te voltál a szabadban? Szoktál kertészkedni?
A terveim
Persze mielőtt bármibe is kezdtem volna, először el kellett mennem bevásárolni. Amilyen szerencsétlen vagyok, a bevásárló listát otthon fejeltettem, így fejből kezdtem el össze írni napközben, hogy vajon mi is volt a listán. Mondanom sem kell, hogy nem volt egyszerű.
A kertbe is szerettem volna magokat venni, annak is a listája fel volt írva, azt is csak fejből vásároltam. Persze így is akadt mit eltenni, nem volt hiány benne. Hogy a boltban hogy oldottam meg? Ami megtetszett, azt megvásároltam. Igazán kedvező áron voltak a magok, így nem sajnáltam megvenni, ami meg megmarad esetleg, az jó lesz jövőre.
A szombati nap
Az első az volt, miután felkeltem, hogy a reggeli kávémat kortyolgatva felnyitottam a laptopot, és el kezdtem böngészni, hogy melyik magot mikor is lehet ültetni. Hiszen nem voltam mindenben biztos, így inkább utána néztem. Persze volt olyan is, amelyikből, figyelmetlenségből rosszat vettem, így azt majd csak ősszel lehet elültetni. na az miatt nagyon mérges voltam. Jó kárba nem vész, de így mehetek még egyszer magot vásárolni.
Az internetet böngészve, valamelyik fórumon, folyton ez a szöveg ugrott fel: Bet365 bónusz kódok hasznosak. Már annyiszor felugrott, hogy kíváncsivá tett, hogy mik is azok…
Éppen a kávém végére értem, mire elolvastam mindent, amit tudni akartam. Kihámoztam magam a köntösből, egy gyors zuhany, otthoni melegítő, és már tettem vettem.
Estére igazán elégedett voltam magammal, mert amit fel szerettem volna ásni, azt sikerült is, sőt még azt gondolom talán többet is sikerült, mint amit beterveztem, hiszen a szomszéd nénitől még kaptam virág hagymát is, azt is elültettem, és aranyesőt is. Te szereted a virágokat? Én teljesen oda vagyok érte, csak a legnagyobb bánatomra Brúnó kutyám is szereti, csak ő kiásni…
A vasárnap
Most már nem annyira üdén, és frissen keltem. Hogy miért? Mert a szombati ásás kicsit robot mozgásúvá tett. Ez olyan viccesen hangzik, de az öcsém szokta ezt mondani, amikor becsípődik dereka, és nem tud menni. Igaz, hogy én tudtam, de az ágyból való kipattanást már nem nevezném gyorsnak.
Miután másnap munkába kellett menni, már nem voltam estig kint, de így is minden magot sikerült elültetnem. Ami pedig a többit illeti, remélem, hogy ezen a hétvégén is lesz időm befejezni.