Otthonunkban és a munkahelyünkön is fontos a friss, tiszta levegő

Olívia a nevem, három gyermekes édesanya, feleség és dolgozó nő vagyok. Virágboltjaim vannak néhány városban. Szívügyem a virágkereskedés, sok éve már, hogy elkezdtem és megnyitottam az első boltomat. Azóta nagyon szépen, szó szerint virágzik a virágüzlet, így az elmúlt 3 évben még másik 3 virágboltot nyitottam, más és más városokban. Az üzleteket már csak felügyelem, de néha bejárok kötni egy-egy csokrot vagy koszorút, ha olyan kedvemben vagyok. Szeretek időt tölteni az üzletekben, amihez hozzájárul, hogy a légkör, a környezet és maga a levegő is kifejezettek ideális. Bár ez egy virágboltban nem meglepő. Hiszen a rengeteg növény tisztítja a levegőt. Otthon viszont nincs lehetőség annyi virágot tartani, főleg, hogy a legkisebbik lányom allergiás sajnos a virágporra, így nincs túl sok növényünk.

Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy szükségünk van légtisztító berendezésre. A virágbolt után, hazaérve érzem mennyivel nehezebb, szárazabb és talán még porosabb is a levegő otthon. Férjem javasolta, hogy a Best Markt oldalon nézzünk körül, mert sok háztartási gépet vettünk ott, amikkel mind nagyon meg voltunk elégedve. Így hát a légtisztító is a Best Markt webshopjából lesz, ez már biztos. Meg is néztük és nagyon megdöbbentünk, amikor láttuk, hogy majdnem 100, pontosabban 94 db légtisztító közül választhatunk.

Szerencsére lehet szűrni a keresést, hogy ne vesszünk el a hatalmas választékban. A szűrőt lehet állítani a termék ára, gyártója, tehát a márka, a fogyasztása, az ionizátor, a fokozatok, az ajánlott szobaméret, valamint aszerint, hogy van-e a termék készleten vagy épp nincs. Mi először az ár alapján szűrtünk, mert nagyon széles skálán mozognak a légtisztítók az árukat tekintve. Vannak a néhány ezer forintos, kis asztali légtisztítók, párásítók vagy párátlanítóktól egészen a több százezer forintos csúcs minőségű levegőtisztító berendezésekig. Nekünk valamilyen közép árkategóriás termék kellene, maximum 50 ezer forintig. Ugyanis a nappalink elég nagyméretű, így hát eddig állítottuk be az árkategóriát. A legnépszerűbb termékeket raktuk előre, ugyanis sokat számít, mennyi vásárló kedveli az adott terméket.

Sok terméket megvizsgáltunk, megnéztük az értékeléseiket, tulajdonságaikat és végül egy Soehnle Airfresh Clean 300 nevű légtisztítót választottunk, ami 70 ezer forintról volt leakciózva csupán 53 ezer forintra. A termékre egy éves garancia jár, aminek nagyon örültünk. Egy év alatt, ha rendszeresen használjuk kiderül mennyire leszünk megelégedve vele, és mennyire jó a választott termék. Ennek a gépnek 3 rétegű a szűrőrendszere, a csírátlanításhoz pedig többféle kapcsolható ultraibolya fénye van. A szabályozó teljesítménye 3 szintű, és éjszakára ki lehet kapcsolni a fényt, hogy ne zavarjon. Van benne időzítő, és a szűrők természetesen cserélhetők, így ez a termék hosszú távú befektetés. Azt írták róla, hogy kifejezetten ajánlják allergiás betegek számára. Végül ez volt a döntő ok, amiért ezt választottuk. A fogyasztása 65 W és maximum 30 négyzetméteres helyiségbe ajánlott. Nekünk ezek a tulajdonságok mind megfeleltek. Megrendeltük a terméket és izgatottan várjuk, hogy ki tudjuk már próbálni, és otthon is mindannyian friss, tiszta levegőt lélegezhessünk be.