Különleges virág kiállításra készülünk

Nagyon szeretem a virágokat. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert családi házban lakunk, így lehetőségem van, elég sok növény tartására, hiszen van rá bőven hely. A nagy álmom az az, hogy egy üvegházam legyen majd egyszer a kertben. Te szereted az üvegházakat?

A virágok szeretete

Szerintem minden kislány szereti a virágokat. Gyermek korban, még a kisfiúk is szeretik. Főleg, hogy amikor elkezdenek járni, azt gondolom, ez van hozzájuk a legközelebb, ezért is molyolnak mindig a földön. Hol kavicsot gyűjtve, hol pedig virágot. Emlékszem, a én gyerekeim folyton az a sárga kutya tejes virágot szedték. Persze, az az első virág, és jó formán, az minden hol van. Amikor már egy szép csokorra valót összegyűjtött, és oda hozta, addigra már, tiszta ragacs volt a keze, és nem tetszett neki.

Anyám elmondása alapján én is szerettem a virágokat gyermek koromban. Sokat kertészkedtem vele is, és nagyanyámmal is. Emlékszem, a mamának rengeteg rózsája volt. minden féle színben, és fajtában is. Volt neki hagyományos rózsa, több színben is pompázott a kertje mindig. A rózsaszín volt e kedvencem. mindig olyan szép csokrokat rakott össze belőle, még ma is érzem az illatukat. őszirózsa is volt a kertjében, és persze sok más virág is. A régi öregek, mindig figyeltek arra, hogy szép legyen a kert, és megfelelően virágozva legyen. Abban az időben ha valakinek gazos volt a kertje, nagy szégyen volt. Minden idős néni igyekezett a legszebb virágos kertet kialakítani. nagyanyámé messziről híres volt, mindenki mondta, ha találkoztunk, hogy nincs még egy olyan szép virágos kert, mint Ilonka néni kertje. Sokat gondozta őket, szeretettel. Szerintem ebből ered anyám, és az én virágokhoz való vonzódásom. Mikor megvettük a házunkat, még élt nagyanyám is, és sok tanácsot kértem tőle, hogy mit hová érdemes ültetni, mi hol fogja magát jól érezni. Igaz, akár hogyan is igyekszem, soha nem lesz olyan a kertem, mint az övé volt. Anyám is sokat ért a virágokhoz, ő is tud segíteni, ha szükséges. Igaz mára az ember, az interneten, mindent megtalál, amire szüksége van.

A kiállítás

orchids-595242_1280Minden ember más virágot szeret. Anyám a tavaszi virágokért rajong nagyon. Az egyszerű, és pont ezért szép virágokért. A tulipánt, és a jácintot, mid a ketten nagyon szeretjük.

Mégis a legkülönlegesebb, amit mind a ketten szeretünk, az az orchidea. Nem egy hagyományos virág, olyan, ami minden háznál van, bár manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Sokat gondolkodtam, hogy mivel is lepjem meg édesanyámat születésnapjára? Mindene megvan, nehéz neki ajándékot venni. Végül teljesen véletlenül akadt a kezembe, egy szórólap, az egyik étteremben, hogy buszos kirándulást szerveznek, egy Orchidea kiállításra. Tudtam, hogy ez a megfelelő ajándék a számára, ketten elmegyünk rá.  Ennél egyszerűbb nincs is, a személyszállításról ők gondoskodnak, nekünk csak ott kell lennünk az indulási időben.

Anyám biztosan nagyon fog örülni az ajándéknak, hiszen ilyenen még egyikünk sem járt, biztosan nagy élmény lesz mind a kettőnk számára. A prospektus alapján különleges virágok is lesznek, és lehetőség lesz vásárolni is. Még az is lehet, hogy gyarapíthatjuk a gyűjteményt is, egy egy különleges darabbal.