Category Archives: Uncategorized
Különleges virág kiállításra készülünk
Nagyon szeretem a virágokat. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert családi házban lakunk, így lehetőségem van, elég sok növény tartására, hiszen van rá bőven hely. A nagy álmom az az, hogy egy üvegházam legyen majd egyszer a kertben. Te szereted az üvegházakat?
Mindig is kihívásra vágytam
Gyerek koromban is szerettem mindig valami újat kipróbálni, megvalósítani. Soha nem az egy helyben leülök típusú gyerek voltam. Anyám sokat is veszekedett velem ez miatt.
Sokat gondolkodtam, hogy milyen szakmát is válasszak magamnak, melyik lenne a megfelelő számomra. Sok dolog nem érdekelt, azt tudtam, hogy valami pörgőset szeretnék. Így döntöttem a vendéglátó iskola mellett. Ez talán elég lesz, és jó kihívás is. A szakirányt nem kellett megválasztanom, mert szakközépben, abban az időben, mindenből tanultunk egy keveset. Ha valamelyikből pedig többre vágytam, akkor akár lehetőségem is lesz tovább tanulni.
Munkakeresés előtt
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is munkanélküli lehetek. Jó kis állásom volt, egy étteremben voltam szakács, de sajnos a tulaj úgy döntött, hogy bezár, és eladja a helyet. Mivel itt dolgoztam mér három éve, nem is gondolkodtam rajta, hogy egyszer szükségem lesz majd egy másik munkára.
A kedvenc évszakom
Igazán szerencsés időszak ez a mostani a számomra, hiszen, a tavasz, a kedvenc időszakom. Mindenkinek megvan a maga évszaka. A legjobb barátnőm, a telet szereti. Mindig várja, hogy akkora hó essen, mint gyerek korában, de hát hiába. Manapság már hó is alig akar esni, kezdenek az évszakok eltolódni, eltűnni, vagy éppen, összemosódni. Sok esetben ki sem lehetne igazodni az évszakokon, ha nem tudnánk, éppen milyen hónap is van. Neked melyik a kedvenc évszakod?