Az új szomszédom hallotta, hogy meghibásodott a kuplungom

Az üzlettársammal, Kamillával gimnazista korunk óta legjobb barátnők vagyunk. Már akkor is rajongtunk a virágokért és mindenféle csajos dologért, ezért a gimi után a virágkötő tanfolyamot is együtt végeztük el. A kis közös virágboltunkban felváltva dolgozunk, szabadidőnkben pedig sok közös programot csinálunk és kibeszéljük a pasikat. Legutóbb volt egy srác, aki elhívta Kamillát randira, de nem vitt neki virágot… Ő pedig inkább fogta magát, kifizette a kávéját, és hazament!

Mivel mindkettőnknek nagyon nőies a megjelenése, sokan próbálnak udvarolni nekünk, de szerintem a férfiak részéről egy alap gesztus, főleg ha tudják, hogy mivel foglalkozunk, meg hát engem is Ibolyának hívnak, ami szerintem eléggé beszédes…

Nemrég lett egy új szomszédom, akit Györgyinek hívnak. Éppen kertészkedtem, a virághagymákat ültettem el egy szép tavaszi napon, amikor a kerítésen túl nagy mozgolódásra lettem figyelmes. Meg persze arra, hogy néhány ritka szobanövényt is becipeltek a költöztetők. Lehet, hogy szakmai ártalom, de azokat valahogy mindig észreveszem!

Kiderült, hogy Györgyi, az új szomszédom a legférfiasabb nő, akivel valaha találkoztam! Rövid haja van és nadrágban jár, a szokásos csajos témák helyett pedig legutóbb a kuplung működése lett a beszélgetés tárgya. Volt ugyanis egy kis probléma az autómmal. Furcsa hangot adott ki, amikor beindítottam a motort. Nem akartam elkésni a munkahelyemről, ezért nem szerettem volna különösebb jelentőséget sem tulajdonítani neki. Györgyi viszont átszaladt az én kapumhoz, és azt mondta, hogy szerinte a kuplungom sürgősen cserére szorul. Viszont tud egy nagyon jó szerelőt a környéken, a metaautoszerviz.hu-t (korábban is ebben a kerületben lakott, és hozzájuk hordta mindig az autóját).

Nem gondoltam volna, hogy a kocsi hangját a kuplung működése befolyásolja. Pedig igen, és még elég sok minden mást is! Ha a kuplung nem működik megfelelően, nemcsak hogy ráz a kormány, és emiatt kényelmetlen lesz a vezetés, de a váltó is előbb-utóbb meghibásodhat. Fontos alkatrész ez az autónkban, mivel legfőbb feladata biztosítani az energiaáramlást a motortól a váltóig. Ez ilyen női spirituális megfogalmazás lett, de nekünk nőknek talán nem is annyira fontos ezt megérteni. Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy ha hibás kuplunggal vagy más alkatrésszel vezet, veszélyezteti magát és a közlekedés többi résztvevőjét. Ezért egy jó szakemberre mindenkinek szüksége van, aki időnként rendbe teszi a kocsiját.

Györgyi a metaautoszerviz.hu-t ajánlotta, és szerintem jó oka volt rá. A honlapjukon találtam is egy cikket, ahol egyszerűen el van magyarázva a kuplung működése. Persze, nem baj, ha laikusként is értünk valamennyire az autónkhoz, de a javítását csakis profikra érdemes bízni. A metaautoszerviz.hu pedig pontosan ezt nyújtotta. Már a telefonos bejelentkezésnél célirányosan rákérdeztek néhány dologra, mert sejtették, hogy Györgyinek igaza lehetett, és valóban a kuplungot kell majd kicserélni.

Ez így is volt, viszont időközben a szerelő a kocsi alapos átnézése után más problémákat is azonosított. Ezeket egyesével érthetően elmagyarázta, illetve a lehetséges javítások menetéről és körülbelüli áráról is tájékoztatott. Ez alapján lehetőségem volt dönteni, hogy csak a legszükségesebb javításokat csináltatom meg első körben, vagy legyen egyből tip-top az autóm. Az első opciónál maradtunk, viszont másodjára már nagyon boldogan mentem vissza a metaautoszerviz.hu műhelyébe. Én a biztonságomra gondolok, ők pedig az én kényelmemre. Ennél jobb üzlet nincs is a földön!