Kertészkedés meglepetésekkel

Ahogy kiköltöztünk az agglomeráció kertvárosi részébe, a kertes ház varázsa minket is arra sarkalt, hogy kis veteményesünk és virágoskertünk legyen. Még odaköltözésünkkor a tereprendezés alkalmával, nem csak fűvel borított részeket alakítottunk ki kertünkben. A kertünk részei lettek a tuják, fenyőfák, a ház előtti részen pedig virágoskert kezdte meg környezetünk széppé tételét. Én személy szerint nagyon kedvelem a tulipánokat és a rózsa fajtákat, úgyhogy a kert ezen részét, ilyen virágok uralják. Ahogy a tavaszi nap előcsalogatja a több színben pompázó tulipánfejeket az a téli szürkeség után a léleknek is nagyon jó. Majd elvirágoznak a tulipánok, ezt követően megjelennek az első bimbók a rózsáimon, egész nyáron és ősszel ontják a színesebbnél színesebb és illatos virágokat.

Ahogy beköszönt az ősz és a hidegebb napok, a szomszédság közös erőkkel elkezdi téliesíteni a kerteket. A szomszédok, akik egy kis családot alakítanak már mindenben segítenek egymásnak, a gyerekeket is bevonva a ház körüli kertészkedési feladatokba.

Ekkor láttam meg a szomszéd 5 éves kislány kezében egy 10-15 centiméter nagyságú tojás formájú játékot, amit ölelgetve szorított magához és a tojásból villogó fények jöttek ki.

Csodálkozva néztem rá és kérdeztem, hogy hát neked milyen játékod van? Azt felelte, hogy ez egy tojás és egy madárka fog kikelni belőle, amivel jókat fogok majd játszani.

Ekkor lépett oda mellénk az anyukája, és elmesélte, hogy miért is kapott a kislányuk egy tojást, amiből kikel majd egy madárka.

A kislány hónapok óta mondogatja, hogy szeretne egy kis háziállatot, kiskutyát, kiscicát, de allergiás mindenféle állatszőrre, ezért az élő állat megvásárlása és tartása náluk kizáró tényező volt. Ekkor fedeztek fel egy remek oldalt, ahol interaktív játékokat lehet vásárolni nagy választékból.

Az interaktív játékok piaca rendkívül nagy, alig tudtak választani de rátaláltak egy remek oldalra, ahol  nagyon sok féle játékközül tudnak választani. A cég tudja, hogy mik a gyerekek vágyaik, jól felmérték a piacot, létezik plüss kiskutya, kiscica, amelyeket lehet etetni és sétáltatni kis pórázon és az elemeknek köszönhetően, mozogni és hangot is ki tudnak adni.
Nagyon jól szemléltetik a játékokat fényképpel és leírással. A fényképek olyan jól szemléltetik az eredeti figura paramétereit.
Ahogy rákerestek a keresőjükkel az interaktív játékokra, rengeteg találattal találkoztak, remekül megoldja a cég, hogy az akciós termékeket a találatok elejére helyezi. Lehetőség van rögtön a kosárba rakni egyszerűen, gyorsan időt spórolva ezzel a szóülőknek.
Megrendelésnél kitöltötték a szükséges adatokat, megrendelték a terméket. Rögtön visszaigazolták a rendelésüket, és már meg is kapták, hogy mikor szállítják le a megrendelt terméket.

Gyorsan meg is érkezett a termék amiről kaptak is értesítő e-mailt, a leírásban szereplő kritériumoknak megfelelt az a termék, amit a megrendelésük után a kezükbe vettek. Teljesen meg voltak elégedve a szállítás gyorsaságával. Nagyon megbízható és precíz céget választottak, amikorra ígérték a terméket a futár meg is érkezett, és átadta, utánvételi lehetősséggel a tárgyat, mely jól becsomagolva érkezett meg, sérülésmentesen. És ami nagyon fontos, hogy teljesen olyan, mint amit a cég a honlapjukon hirdetett.

Tovább folytatták az élménybeszámolójukat.

Az interaktív játékok tárháza végtelen, létezik még teljesen műanyag póni is, mely ugyan úgy mozog és hangot ad ki, amikor bekapcsolják. A gyermekeket ezek az interaktív játékok teljesen magukkal ragadják, teljesen átszellemülve, adják át magukat a játék örömének.  Nem csupán egyszerű plüssről vagy műanyag játékokról van szó. Az interaktív játékok használatával több inger éri a gyerekeket ezáltal több érzékszervére hatva tudja az elméjüket, gondolkodásmódjukat fejleszteni.

Ezen bőséges tárházból választottak szomszédaim a kislányuk számára, egy olyat interaktív játékot, mely nem csak játszásra alkalmas, és nem az volt a fő kritérium, hogy sétáltatni lehessen, és zenéljen közben. Jóval többre gondoltak ennél, amikor kiválasztották azt a tojást, melyből sok gondoskodással egy madárka bújik elő. Erre is szeretnék nevelni gyermeküket és ez volt a fő ok, hogy ezt a játékot választották. Itt nem szimplán egy plüss kutyát kapott, akit rögtön sétáltatni lehet vinni. Ennél játéknál meg kell tanulni a gyermeknek, mi az a gondoskodás, és a sok gondoskodás milyen csoda eredményhez tud vezetni.

Elmagyarázták, hogy sokat kell fogni a tojáskát, és amikor világít belül a madárka szeme, és piciny hangokat ad ki, akkor jól érzi magát, ezzel is visszajelzést küld a gyerek számára, hogy amit cselekszik, az jó és szereti a madárka.

Amikor úgy érzi, hogy elegendő gondoskodás kapott és ki szeretne kelni a tojásból, akkor szemei szivárványszínekben kezdenek pompázni. Ekkor még több törődést kell kapnia. Maga a szerkezet úgy működik, hogy a tojáson a belül a kis madár forog körbe és a csőrével feltöri a műanyag tojáshéjat.

A törődés mindinkább fontos ebben a szakaszban, ahogy fejlődik a kisállat, születésnapja is lesz, legalább három, amit zenével jelez a kis játszópajtása számára, hogy együtt ünnepeljék.

Hangokkal és a szemei villogásával jelzi, hogy boldog és hogy tanulni szeretne, megtaníthatóak sétálni, játékokat játszani, táncolni.

Amint mindezt végig beszéltük, egyszer csak a szomszéd kislány kezében lévő tojás másképpen kezdett villogni, gyorsan be is mentek a házukba és nagy izgalommal elkezdték várni a kikelését a madárkának.

Nagyon örülnek neki és csak ajánlani tudják az a honlapot, ahonnan rendeltek, mert megbízhatóak és jó minőségű, hasznos játékokat árulnak. Kedvező áron, pontos szállítással, olyan formában melyet a fényképeken feltűntet.  Mindenkinek ilyen jó vásárlást kíván, egy ilyen remek céget találva.