Virágbolt után egy új lehetőség

Amikor gimnáziumba jártam egy kis vidéki városban, suli mellett a helyi virágboltban dolgoztam, hogy egy kis pluszpénzt gyűjtsek a zsebpénz mellé, amit a szüleimtől kaptam.

Nagyon szerettem ott dolgozni, a főnököm egy nagyon aranyos néni volt, aki mindig érdekes történeteket mesélt nekem a fiatalkorából, nagyon élveztem ezeket hallgatni. Annyit hallottam az 1950-es évekről, és arról, hogy milyen volt akkor fiatalnak lenni, hogy néha szinte már úgy éreztem, egy kicsit részese voltam ennek az évtizednek.

Szerettem a virágkötést, és locsolni a cserepes növényeket. Élveztem minden csokorba a lehető legtöbb kreativitást belevinni. Sajnos azonban, mint minden jó dolog, ez is véget ért egyszer. Mégpedig akkor, amikor egyetemre jöttem.

Budapestre költöztem, ezért a virágboltban természetesen már nem dolgozhatok, hiszen több mint száz kilométerre vagyok onnan. Jelenleg két hónapja vagyok egyetemista, és úgy érzem, már megszoktam a közeget és az új helyet, az új életemet annyira, hogy új munkát vállaljak.

Szerintem budapest diákmunka szempontjából egy igazán virágzó város, hiszen ez a hely tele van lehetőségekkel. Úgy gondoltam, a legjobb, ha az interneten indulok felfedezőútra, hogy merre is kellene keresgélnem. Több iskolaszövetkezet oldalát megnéztem, de valahogy egyik sem fogott meg igazán, és sehol nem is láttam olyan álláslehetőséget, amit megtetszett volna. Pedig tényleg rengeteg budapest diákmunka volt, de valahogy egyik sem az én stílusom… Aztán egyszer szembejött velem a topiwork.hu nevezetű oldal, ami a TopiWork Iskolaszövetkezet online felülete.

Ez volt az első hasonló site, ami igazán megfogott. Az oldal dizájnja rögtön megtetszett. Letisztult, modern dizájnról beszélünk, a szürke különböző árnyalatait használva a fehér színnel, a kiemelésekre pedig a narancssárgával. Vizuálisan igazán magával ragadó a weboldal.

A másik, ami egyből megtetszett, az a mottójuk, amit a kezdőlap közepén, jól látható helyen olvashatunk: „Találd ki, mit szeretsz csinálni, aztán… keressünk valakit, aki fizet érte!” Szerintem ez egy igazán jópofa mondat, és számomra azt sugallja, hogy elsődleges céljuk, hogy minden diák olyan munkát vállaljon, ami valóban közel áll az érdeklődési köréhez, és amit valóban szeret majd csinálni.

A keresősáv közvetlenül a mottó alatt található. A keresést nagyban megkönnyíti az, hogy ez a bizonyos sáv három részre van felosztva, így különböző szempontok alapján tudunk keresni. Az első részben a munkakör vagy szakképzettség alapján kereshetünk, a második részben a helyszín alapján (ehhez beírhatunk várost, irányítószámot vagy vármegyét is), a harmadik részben pedig különböző kategóriákból választhatunk.

Ezek a kategóriák egyébként az oldalon külön is megtalálhatóak, ha kicsit lejjebb görgetünk. Itt minden kategóriához tartozik egy kis ikon is, ami szintén nagyon jópofa megoldás, illetve azt is látjuk szám szerint kiírva mindegyik mellett, hogy az adott kategóriából éppen akkor hány munkalehetőség érhető el. A topiwork.hu széleskörű munkalehetőséget kínál a következő kategóriákban: műszaki, IT, fizikai, gazdasági, HR & marketing, alkalmi és otthonról végezhető.

A topiwork.hu weboldalán van még két rész, amit én személy szerint különösen hasznosnak találtam: a blog és a gyakori kérdések rész. Mindkettő nagyon érdekes és hasznos dolgokat, tanácsokat és válaszokat tartalmaz, amelyek nekem például megkönnyítették a diákmunka kiválasztását.

Én az otthonról végezhető kategóriában bukkantam rá olyan diákmunkára, ami a legjobban elnyerte a tetszésemet, és ami a tanulmányaim jellegéhez is közel áll. Jelentkeztem is és remélem, hogy fel is vesznek majd!

Nektek is sok szeretettel ajánlom a topiwork.hu oldalát, keressétek őket bizalommal! Munkára fel!