Tavaszi megújulás

A szomszédba új szomszédok költöztek. Rögvest házfelújításba kezdtek, nem csak a házon, kinti benti munkálatokat folytattak, hanem kertrendezésbe is belefogtak. Szóba elegyedtem új szomszéd asszonyommal, aki éppen az előkertjét rendezte, ásott, kapálgatott, és tervezte, hogy az újonnan a helyi kertészetből megvásárolt növényeit, milyen szisztéma és esztétika szépség alapján ültesse el. Mivel tavasz van, e tevékenysége aktuálisabb nem is lehetne. Nagyon kedveli a növényeket, sok hagymás növényt is ültet, köztük jácint, nárcisz, tulipán, ezek természetesen csak jövőre fogják csak pompásan díszíteni a kertjét, csodás virágaikkal. Ezen növényeket különböző mélységben kell elültetni, mindegyiknek más hőfok igényük van tavasz elején. A hagymás növények ültetését a liliom fajtákkal folytatta, melyeknek isteni illatuk van, de lakásban nem érdemes bevinni a leszakított virágokat, hiába gyönyörű a kinézetük, mivel illatuk mérgező. A kiskertbe került még bazsarózsa, kardvirág, tuják tömkelege, valamint rengeteg egynyári virág, mely azonnal feldobta a készülőben lévő kert látványát. Nagy gondossággal alakította ki virágok öntözési rendszerét, körültekintve és ügyelve arra, hogy melyik virágnak milyenek a vízigényei, nem elfeledkezve arról, hogy mennyi napfény, illetve szűrt fény szükséges ahhoz, hogy a virágok jól érezzék magukat és virágaikkal hálálják meg a gondoskodást és odafigyelést.

Fáradságos felújítási munkálatok

Persze nem csak a ház körüli kertészkedésről esett szó, hanem a ház modernizálásáról is, hogy mennyi munka van vele és mennyi utánajárást vesz igénybe, fáradságos munkát, hogy egy olyan környezetet tudjanak a férjével kialakítani maguk számára, amilyet már régóta elképzeltek a közös életük kezdetekor. Túl vannak az ablakcseréken, szigetelésen és mielőtt a ház szín kapna, szeretnének klímát is szereltetni. Mesélte, hogy utána járt, mennyi fajta klíma berendezés létezik és milyen összetett, hogy ki tudják választani számukra melyik a megfelelő berendezés. Modernebb készüléket szerettek volna, ha már a ház teljes felújításon esik át a klíma berendezés is egy új formulájú készülék legyen. Ahogy kutakodott a különböző készülékek között, megtalálta a számukra megfelelőt egy inverteres klímát, mely akkor akciós is volt. Az inverteres klíma előnye vázolta fel számomra, hogy nem kapcsol ki, egy normál klímához viszonyítva. Annyira intelligens forma, hogy a beállított hőfokot minden esetben tudja tartani, egy olyan elvvel, hogy igazából soha nem kapcsol ki és soha nem kapcsol be. Egy nem annyira modern klímához képest, mely folyton ki-be kapcsolódik, ezzel állandó hőmérsékletet biztosítva a lakásnak vagy éppen egy szobának. Ugyan úgy érzékeli, hogy éppen felmelegedett a hőfok a helyiségekbe, ám nem akkora lendülettel indul be a készülék, mint egy normál klíma. Ez azért is volt tetszetős szomszédaim számára, mert féltek attól, hogy az állandó ki és be kapcsolás miatt nagy hideg áramlat érkezik feléjük, mely felső légúti megbetegedéseket okozhat, melyekre ők nagyon hajlamosat, ezt mindenképpen szerették volna kiküszöbölni. Azoknak az embereknek, akik hajlamot mutatnak mindenféle felső légúti megbetegedésre, vagy akár asztmás, illetve allergiás, nyáron a legfontosabb, hogy a nagy melegben is egyenletes hőmérsékletet biztosítson az otthonukban, a komfortérzetük megtartása nagyon fontos ebben az esetben és ezzel a klímával ez meg is tartható. Az inverteres klíma működését valahogy úgy hasonlította a kedves szomszédasszonyom, hogy valahogy a kikapcsolt és a bekapcsolt klíma közötti állapotban működik, hogy valahogyan én is el tudjam képzelni ezt a folyamatot, mely számukra is új és kezdetben elképzelhetetlen volt. De, hogy jobban belegondoltak, és rátaláltak egy remek cégre, ahol a kora tavasszal már inverteres klíma akció indul, nagyon megörültek. Ez az inverteres klíma, amit most akciósan megkaphatnak, mindig úgy teljesít, mint ahogy azt a szoba hőfoka megkívánja, mivel mondhatjuk, állandóan üzemel, ezért mindig alkalmazkodni tud a szoba hőmérsékletéhez. Nem fog olyan eset történni, hogy a nyári legnagyobb melegben, az ember csak arra vágyik, hogy hazaérve egy kellemesen lehűtött szoba helyett egy vagy nagyon lehűtött vagy éppen egy langyosra hűtött lakásba érkezik. Ám ennek az inverteres klíma akciónak köszönhetően, megrendelték álmaik klímaberendezését. A kiválasztásban az is segített, hogy a honlapon találtak egy kalkulátort, melynek segítségével az éppen megvásárolni szándékozott készülék adatait beírva, a vásárló számára kiszámolja, – megadva természetesen a klíma teljesítményét, és, hogy mennyi időt lenne működésben- mennyi lesz a várható fogyasztás és ennek a fogyasztásnak az összege. Az inverteres klíma megvásárlása nem csak akkor remek választás, ha akciós, hanem esetlegesen teljes áron is. Amikor mesélte a szomszédom, az inverteres klíma működését, nem csak az állandó hőfok megtartását emelte ki pozitívumként, amiért arra esett a választásuk, hanem az energia megtakarítását is. A folyamatos ki és be kapcsolódás nélküliség miatt, hogy egy állandó kvázi mindig menő állapotot tart fent a klíma, és nincs az egy egyszeri nagyobb energia felvétele, minden bekapcsoláskor, nem kell neki felpörögnie és azáltal nagyobb energiát fogyasztania, rendkívül energia takarékosnak is mutatkozik. Bár a szomszédok teljesen felújítják házukat, vezetékek cseréje is megtörtént, ezáltal nem kell félniük, hogy a hálózat nem bírná el a klímaberendezésüket. Azért sem mert ez a klíma nem nagy áram felvételű, mint egy normál klíma, hogy amint nagy energia felvétellel elindul a hálózatból lecsapná az áramot. Inverteres klímának az áramfelvétele alacsonyabb a műkötéséből adódóan. Ez a környezettudatosság a társadalom rendkívül pazarló energiafogyasztásában rendkívül fontos, és manapság igen népszerű cselekedet.

A kalkulátornak köszönhetően, mely a fogyasztást és a várható fizetendő összeget jelöli meg, szemmel látható, hogy hosszú távon kifizetődő egy inverteres klíma megvásárlása, akár akciós áron is.

A szomszédasszonyom megnyugtatott, hogy ha a házuk felújítása befejeződik, és az ezzel járó zajok is teljes mértékben meg fognak szűnni. Sőt még azt sem fogom hallani, hogy ők használják az inverteres klímájukat. Meglepődve néztem rá, hisz azért mégis van hangja természetesen van, de nem olyan hangos, és erőteljes mint egy normál klímaberendezésének. Ezt a nevezzük halkabb működést is arra vezette vissza, ami az inverteres klíma lényege, hogy folyamatosan működik halkan. Nem fogom azt hallani, hogy erőlködve nagy melegben bekapcsol és magas fordulatszámon működik, hogy gyorsan, minél hamarabb lehűtse a szobát, lakást, ennek köszönhetően akár még éjszaka is lelkiismeret-furdalás nélkül fogják használni, tudva azt, hogy a szomszédságot nem zavarja készülékük működése. A csendesebb működésnek kifejezetten örültem, hogy az éjszaka folyamán nem fogok arra felriadni, hogy a szomszédaim működésbe helyezték a klímájukat.

Inverteres klímának azon kívül, hogy akciósan jutnak hozzá, hogy energiát lehet vele megtakarítani, más hagyományosnak mondott klíma készülékekhez képest, még van egy előnye, hogy nem csak hűtésre lehet használni a nyári szezonban. Alkalmas még ennek fejében télen, természetesen csak akkor, ha szükség van rá, fűtés rásegítésként meleget is kiválóan biztosítja.