A kislányom ballagása

Virágárusként minden évben érintett vagyok a ballagási időszakban, hiszen nekünk ez a legforgalmasabb szezon az évben. Sok a munka, de természetesen ez nagyon jó, hiszen egyrészt ebből élünk, másrészt jó érzés örömet okozni a sok szép virágkölteménnyel.

 

Idén viszont nem csak ebből a szempontból voltam érintett. Idén volt az én kislányomnak az általános iskolai ballagása. Hihetetlen, hogy így eltelt az idő, esküszöm, hogy most született, de már 14 éves és elballagott, középiskolába megy. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz feldolgozni, hogy felnőnek a gyerekek. Mindig is liberális anyukának tartottam magam, aki lazán veszi ezt a kicsit sem felelősségmentes feladatot, de most, mikor közeledett ez a neves alkalom, az én szívem is összeszorult az idő múlásán, és nagyon szerettem volna, ha tökéletesen zajlik ez az alkalom. Jó szokáshoz híven mi is családi ebédet szerveztünk az iskolai ünnepély után, meghívtuk a barátokat is.

 

Tudtam, hogy a kislányomnak sokat jelent ez, így igyekeztem a kedvében járni, és mindent úgy kialakítani, hogy az a legszuperebb legyen, a legjobban és legfesztelenebbül érezze magát. A virágokkal természetesen nem volt gond, hiszen kézenfekvően én kötöttem a csokrokat. csak a legszebb és legminőségibb szálakat válogattam össze, a szivárvány minden színében volt egy csokra, hiszen megérdemli.

 

Az is hozzátartozik a történethez, hogy az én kislányom nem csak gyönyörű, értelmes, humoros kislány, de már ilyen fiatalon nagyon ambiciózus. Kitűnő tanuló, nyelvvizsgája van, és Budapest egyik legjobb gimnáziumába nyert felvételt csodás eredményeivel. Elképesztően büszke vagyok rá, és szerettem volna meglepni valami csodaszép ajándékkal erre a neves alkalomra, és lezárásaképpen ennek a sikerekkel teli, sokszor nehéz időszaknak és valahol a gyerekkornak.

 

Bár közhelyesen hangzik, de én ettől függetlenül is azt gondolom, hogy egy ilyen eseményre a legjobb ajándék az ékszer. Időtálló, praktikus, de mégis elegáns ajándék, főleg egy kislánynak. Egy csodaszép nyakláncot választottam neki fehéraranyból. Tudom, hogy most már biztosan tud rá vigyázni, így magabiztosan választottam. De tudtam, hogy pl. a szüleimtől is ékszert kap, és biztosan a másik nagyszülőktől is, így elengedhetetlennek éreztem, hogy mellékeljek az ajándékhoz egy ékszertartót is.

 

Na persze ebből sem egy sima, egyszerűt szerettem volna választani, hanem valami csodaszépet, ami praktikus is egyben, és a szobája éke lehet, valamint kamaszlányként tovább gyűjtheti benne az ékszereit, amiknek a száma várhatóan, rohamosan meg fog szaporodni.

 

Sokat böngésztem, hogy találjak az elképzelésemnek megfelelőt, de végül legnagyobb meglepetésemre a kedvenc táska webshopom oldalán találtam meg a nyertes darabot. Nem is tudtam, hogy ékszerdobozokat is árulnak, én náluk eddig csak a táska kínálatot követtem, imádtam és fogyasztottam szorgalmasan, de mint kiderült, sokkal szélesebb a repertoár, mint gondoltam.

 

Végül egy mogyorószínű darabot választottam csodaszép, virágmintával a tetején, ami már nem az a kislányos, inkább nőies virág. Kézzel készített, német minőség, a legprofibb anyagokból, praktikus, elegáns, tökéletes ajándék.

 

A kis webshopommal pedig, mint mindig, most is meg voltam elégedve. Azt kaptam, amit vártam, villámgyorsan, megbízhatóan, precízen.

És nem csak a kislányomnak tudtam örömet szerezni ezzel az ékszerdoboz rendeléssel, hiszen pár nappal a nagy esemény előtt, mikor bejött hozzám a kislányom legjobb barátnőjének az anyukája, hogy megbeszéljük, milyen csokrokat szeretne, mert természetesen én kötöm őket, pont panaszkodott, hogy szeretne venni ő is a lányának ékszerdobozt, de nem egyszerű feladat. Mindenhol csak műanyag gagyit talál, ami nem felel meg az elképzelésének. Szeretne valami minőségibbet, de nem tudja, hol keresse.

 

Kaptam az alkalmon, és megmutattam neki, én milyet rendeltem a gyerkőcnek. El volt ájulva, milyen gyönyörű, és a segítségemet kérte. Természetesen megmutattam neki, honnan rendeltem, és együtt kiválasztottunk az ő lányának egy rózsaszínt, mert az a kedvenc színe.

 

Természetesen, mikor a lányok megkapták, és szembesültek vele, hogy majdnem egyforma ékszertartójuk van, nagyon örültek neki, hiszen ebben a korban még ez menő, hogy egyformák a barátnők dolgai.

 

Szóval csodásan telt az esemény, minden a megálmodottak szerint alakult, és én nagyon büszke voltam a kislányomra. Van négy évem rá, hogy feltrenírozzam magam a középiskolai ballagásra. Nem lesz könnyű megértenem, hogy a kislányom felnőtt lett, de ez az idő is eljön, ha szeretném, ha nem. És biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan büszke leszek rá akkor is, mint amilyen most voltam, ha nem még büszkébb. Azt még nem tudom, arra az alkalomra milyen ajándékot adhatnék neki, de van időm kideríteni addig még, és a választásban pedig nagy segítségemre van kedvenc táskás oldalam kitűnő választéka.ékszerdoboz